Szolnoktól DK-re, a Tisza egyik szép holtága közelében fekszik Kengyel. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település és Martfű városa között található Bagimajor, amely közigazgatásilag Kengyelhez tartozik. Az egykori uradalmi cselédek által lakott…
Szintén Auschwitzból hazafele látogattuk meg. Bár nem politizálok, egy dologra ez a tábor is rávilágít: be kell látni, hogy a kommunista rendszer ebben az időszakban semmivel sem volt különb a náci rendszernél. Ez - ma történelem. Kegyetlen történelem…
Nagyon forró karácsonyi ünnepeket töltöttünk itt el. Az óceán olyan meleg, mint a fürdővíz a kádban, és ez nem túlzás! Az afrikaiak nagyon kedves…
A valaha királyi rezidenciaként működő monumentális parkban 15000 Fontért vásárolhattunk volna éves golfbérletet, de ehhez nem volt kedvünk. Inkább körbejártunk egy kicsit, megtekintve az óriásira nőtt növényzetet, az impozáns kastélyt és a hozzá tartozó botanikus kertet…
Tudjátok milyen az, amikor valaki biztosra megy? Én már tudom. Olyan, hogy az esti fél tízes repülő indulásra már délután öt előtt a reptéren van. És a légitársaság is szeret biztosra menni, így késett még ötven percet a felszállásunk. De legalább meg volt az első…
Üdvözlet Ross-Bethio-ból ! (ejtsd: Rossz Betyo) Sahel. Ez a neve annak a sávnak, ahol a sivatag és a szavanna küzdelme zajlik. Nouakchott-tól Rosso felé haladva a változás drámai, de annyira, hogy kétszáz kilométeren belül minden más lett…
Még soha nem voltunk úgy, hogy minél délebbre megyünk, annál hidegebb lett volna. Ahányszor megálltunk pihenni, egyre rosszabb lett az idő... először szélvihar lökdösött bennünket, majd a hideg esőt is a nyakunkba csapta. Mire Omis-ba értünk…
Fedezze fel az elbűvölő Zakynthos szigetét. Magyarországról közvetlen charterjárat indul az Ión-tenger legdélibb szigetére. Alig kétórás repülőút után egy másik dimenzióba kerülhetünk, ami rabul ejti az idelátogatót. Zakynthos a jón-szigetek közül a legrégebbi…
Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt. Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén…
Sziasztok, Gábor vagyok! Akkor most térjünk vissza Krakkóba, annak is a főterére. A Posztócsarnokot már megnéztük, most a tér egyéb nevezetességeivel fogok foglalkozni. Az eredete a XIII. századig nyúlik vissza, akkor Európa legnagyobb fővárosi…
Kissé felhős volt az égbolt, így ismét városnézésre indultunk. Siena várost céloztuk meg. Éppen le akartunk parkolni a városkapu bejáratánál, mikor beszóltak a többiek, hogy keressünk beljebb egy parkolóhelyet. Rossz tanácsnak bizonyult, mert…
Keneséről elmentünk kocsival Almádiba, az aznapi kempingünkbe. Két placcon voltak sátorhelyek, az egyiken nem volt áram, úgyhogy mentünk a másikra, ahol volt, extraként pedig 3 méterre volt a sín is. És akkor még nem is tudtuk, hogy közvetlen egy lámpa alá települtünk…
A Kilimanjaro lábánál lévő, vadállatokban igen gazdag Amboseli Nazional Park…
A Lake Nakuru-nál több száz fajta madár él, a partja fehér-rózsaszín volt a kócsagok, flamingók tömegétől. A parton vízibivalyokat, gazellákat láttunk, ill…
A Vaskapu a Duna egyik gyönyörű szurdokvölgye a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Románia és Szerbia határán. A 134 km hosszú szoros a Kárpát-medence legnagyobb kifolyása a világtenger felé. A szurdokvölgy régebben olyannyira elválasztotta…
Bad Reichenhall. Eddig nem sok szó esett róla, pedig több alkalommal is bejöttünk ide. A város és a határ között helyezkedik el Bayerisch Gmain, ott volt a szállásunk. Most először próbáltuk ki az ún. ferienwohnung -ot, ami nagyjából nyaraló lakást jelent. Arra…
Ezúttal egy olyan arab országba látogattunk el, ami nagyrészt még ismeretlen az európai látogató számára, vagy inkább egyik városa, Dubai (Dubaj) révén lett híres az elmúlt évtizedekben. Nagyon kíváncsiak voltunk erre a városra, de ugyanakkor…
Na végre egy igazi élmény a szafari. Ez a terület egy-hatoda Magyarországnak. A Kilimandzsáró is hozzá tartozik, de sajnos már nem fedi hó a csúcsát. Csodálatos volt. Itt élnek a maszájok és velük is közelebbről megismerkedhettünk. Nézz el a többi helyemre is…
Hága város Dél-Holland (Zuid-Holland) tartományban, melynek egyben tartományi fővárosa is, Amszterdam után - ma már - a második legnagyobb holland város, területe mintegy 100 km ². Hága arisztokratikus város, s mint ahogy az egy arisztokratához illik, sok neve is van…
Régi vágyam volt, hogy ide eljussak, bár ezért több mint száz km-t kellett autózni, hogy Bruckba eljussunk, a hegyi út kezdetéhez. Használata fizetős, jól megkérik az árát. Mindenesetre kedves gesztus tőlük, hogy rossz idő esetén néhány euróért…
Maldív-szigetek - Kaafu Atoll, avagy Észak-Malé Atoll - Hulhule-sziget. Malé International Airport. Malé felé repülve, már a levegőből látni lehet a várost, mely csak egy folt az óceánban, ahol nincs hely felszállópályára. Amint a repülőgép…
Zamárdi és Szántód között található eldugott hely. Skanzenszerű…
Tavaly hét nap volt a kitűzött cél, idén pedig öt, hogy körbe fussam a Balatont. A felkészülés kritikán alulira sikerült, március óta a havi átlag, amit futottam 30-40 km között mozgott, idő/kedv hiány, vagy sérülések miatt, illetve a rövid távokon volt inkább a fókusz…
A Kilimanjaro lábánál a kenyai oldalon, a hegyen már csak egy vékony hóréteg volt. Sivatagos táj, forgószelek, rengeteg elefánt…
Isztambul (törökül: İstanbul, görögül: Κωνσταντινούπολις / Konsztantinúpolisz, régiesen Sztambul, előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly) több mint 13 milliós lakosságával Törökország legnagyobb városa, annak kulturális, művészeti és…
Sziasztok, Gábor vagyok! Somoskő felől csak egy ugrás Fülek vára (várromja, már megint egy rom! nagyon sok van belőlük ezen a környéken, néhány elég nehezen elérhető. Mind vagy tönkrement, vagy felrobbantották a sógorok). Ennek a várnak…
Az első nemzeti park, az állatok többsége éppen itt, a kenyai oldalon volt, fantasztikus élmény volt. A szálloda szuper volt. Az utak viszont az egész országban borzalmasak…
Ez a szálloda - a különböző internetes portálok értékeléseiben - kapott már hideget-meleget egyaránt, de mielőtt mégis ezt választottuk volna, utána néztünk a többinek is, amik viszont csak hideget kaptak, szóval maradt a dolog kétesélyes. Gyorsan hozzátesszük…
Nowa Ruda nem azért került bele a beszámolókba, mert valami fantasztikus hely lenne, hanem mert támaszpontnak igencsak alkalmas. A városban van egy kis Rynek (Főtér), annak közepében a szokásos városháza, meg néhány templom. Az egyetlen igazán érdekes látnivaló…
Vannak kempingek ilyen fura szabályokkal, mint hogy 23-tól 6-ig zárva vannak a vizesblokkok, így kénytelenek voltunk ehhez igazodva tervezni az indulást. Nem mintha bántam volna azt a kis időt, amíg tovább aludhattunk, így is nagyon nehezen ment a felkelés, és talán…
Na ezt látni és nem megszeretni. Mindenki álmodozik a vadregényes Afrikáról, de ha valaki ezt látja és nem a szafarit, akkor soha ide vissza. Az emberek nagyon szegények és nem mindig kedvesek, mivel hülyének nézik a külföldit, de igaz ezt itthon is megszokhattuk…
A világ legcsodálatosabb és ahhoz képest egyben talán legrosszabb repülőtere. Mint azt a korábbiakban említettük, nem szoktunk repülőtereket közzétenni, de emellett most sem tudunk elmenni szó nélkül, csakúgy, mint ahogy a colomboi, Bandaranaike Airport mellett sem tudtunk…
Délután 1 óra körül értünk Bad Hofgastein-be, ahol az egyik tágas és szép vállalati apartmanba költöztünk be. Ezért nem is csodálkoztam azon, hogy belebotlottunk vásárolgatás közben férjem két munkatársába is, idejárnak ugyanis sokan a cégtől kikúrálni magukat…
Puchberg nem igazán számít kiemelt helynek építészetileg, viszont nagyon jó hely, ha a környék látnivalóit szeretné valaki megnézni. Ilyen szempontból nagyon jó helyen van, kb. 30 km-es körzetben olyan sok látnivaló van, hogy akár egy hetet is el lehet itt tölteni…
A buszmegállóban simán felvett bennünket a kirándulóbusz (anélkül, hogy elé vetettük volna magunkat-igaz kicsit futhattunk utána!), amivel a ködös Puerto de la Cruz-ból a napos déli partra utaztunk. Csodálkozásom akkor hágott a tetejére, mikor egyórás út után…
Ezen a napon sivatagot akartunk nézni: dűnéket, homokot, koszt akartunk lábunk alá, testünkön, fogunk között. A jeep-be éppen elterpeszkedtünk mire kiderült, hogy még hat embert akarnak mellénk begyömöszölni. Szerencsére velünk utazott…
Az IBÈRIA légitársasággal utaztunk egy fura gépen, ami hosszúra volt nyújtva és a farkára volt hegesztve a hajtóműve. Nem tudtam elképzelni hogyan fog majd a levegőbe emelkedni, sőt orra bukás nélkül leszállni. Ráadásul a belsejében súrolta majdnem a fejem teteje a mennyezetet, olyan alacsony volt…